Újabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében.
Példa nélküli lépésre készül a német pénzügyi felügyelet: két hónapra betiltja a Wirecard nevű cég részvényeinek shortolását. Az indoklás, hogy a papír árfolyamának közelmúltban tapasztalt volatilitása kockázatot jelent az egész részvénypiacra.
A nap végén fél százalék körüli erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek. A tengerentúlon a Dow és az S&P tudott a nyomukba eredni, igaz, a Dow és az S&P csak 0,3, illetve 0,2%-kal emelkedtek.
Bár szinte biztos, hogy a vasárnapi német választást Angela Merkel, a jelenlegi kancellár és pártja nyeri majd, még okozhat a hétvége meglepetést a tőkepiacoknak, elsősorban azért, mert az még messze nem lejátszott kérdés, hogy melyik párt lesz majd a CDU / CSU koalíciós partnere. Megnéztük, milyen befektetési alapokkal lehet érdemes megjátszani a szeptember 24-ei német választásokat, illetve azt, hogy reagáltak az eddigi fejleményekre az érintett eszközök.
Hétfőn a német részvényindex fontos támaszszintet tesztelt, ahonnan a korábbi alkalmakhoz hasonlóan erőteljes felpattanás következett be. A fennálló eső trend miatt viszont érdemes vigyázni a vételi pozíciókkal, arról nem is beszélve, hogy egymást érik a fontos ellenállási zónák, amelyek megtörhetik az erősödést.
Több százezret spórolhatnak meg így a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinél.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.